B. Szabó István
posztumusz országgyűlési képviselő, HM államtitkár, államminiszter
Békés Város Díszpolgára
1993

B. Szabó István Békésen, 1893. március 28-án született, református paraszti családban. A középiskola négy osztályát Békésen végezte. Kisgazdapárti politikus, a Független Kisgazdapárt alapító tagja volt, részt vett a békési nagygyűlés megszervezésében 1930-ban, ahol bejelentették az FKGP zászlóbontását.


B. Szabó István útja Békésről indult. A békési emberek bizalmából került magas tisztségbe. Országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár, és két ízben miniszter a Nagy Ferenc (1946) és a Nagy Imre (1956) kormányának tagja, akit 1956. évi szereplése miatt három évi börtönre ítéltek teljesen jogtalanul.


B. Szabó István nagyon szerette Békést, sokat tett a nehéz, ínséges időkben a magyar parasztokért, földmunkásokért. Alapgondolata az volt, hogy akik a földből élnek, össze kell tartaniuk, mert csak így vívhatják ki jogaikat.
Minden üldöztetése ellenére - mely Békésen érte - megmaradt a község hűséges polgárának.

  • 1914. Bevonult katonának.
  • 1915-1919. Orosz hadifogság
  • 1924. Belépett a Kisgazdakörbe, majd a Népkörbe.
  • 1930. A Független Kisgazdapárt alapító tagja
  • 1931-1935. Békés Képviselő-testületének tagja
  • 1931-1934. Békés város bírája
  • 1935-1947. A Független Kisgazdapárt Békés megyei elnöke
  • 1939-1947. Országgyűlési, majd nemzetgyűlési képviselő (FKGP)
  • 1944-1945. Honvédelmi államtitkár
  • 1946. Államminiszter (miniszterelnök-helyettes)
  • 1947. A Magyar Függetlenségi Párt tagja
  • 1947-1950. Gazdálkodó
  • 1950-1956. Kuláklista, segédmunka Debrecenben és Budapesten
  • 1956. Nagy Imre kormányának államminisztere (FKGP)
  • 1957. Letartóztatás
  • 1958-1959. Börtönbüntetés
  • 1959-1965. Segédmunkás Budapesten
  • 1965-1976. Nyugdíjas évek Békésen
  • 1976. december 28. Halála Békésen.

Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 47/1993. (IV.1.) számú KT határozatával Békés város érdekében hosszú időn át végzett tevékenységéért, emlékét tisztelve  posztumusz "Békés Város Díszpolgára" címet adományozott.

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

emmi emet