Bíró Lajos
posztumusz gimnáziumi igazgató
Békés Város Díszpolgára
1992

Bíró Lajos Debrecenben született 1908. május 24-én. Iskolai tanulmányait is Debrecenben végezte, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte meg latin-magyar-ógörög szakos diplomáját.
Az egyetem elvégzése után a békési Szegedi Kis István Gimnáziumba került 1934-ben, s itt tanított egészen 1968-ig, nyugdíjazásáig. Bíró Lajos elsősorban tanár volt, kiváló pedagógus, aki nem csupán foglalkozásának tekintette a tanári pályát, hanem hivatásnak.


Óráin a tananyag mellett illetve annak kapcsán kitér az élet bonyolultabb és mélyebb összefüggéseinek megláttatására. Diákjai rajongásig szerették, színes, érdekes órái és atyai szeretete miatt.


Nagy műveltsége és széles körű tájékozottsága folytán a kisujjában volt az egész magyar- és világirodalom.


Bíró Lajos vezette az országos hírűvé vált iskolai színjátszó kört, mely többször nyerte el a megyei középiskolák legjobbja címet. Hosszú évekig, mint a város egyetlen középiskolája a szellemi és kulturális életben is nagy szerepet játszott.


Békés Város Képviselő-testülete 89/1992. (III.26.) számú határozata alapján Békés város érdekében hosszú időn át végzett tevékenységéért, emlékét megtisztelve "Békés Város Díszpolgára" címet adományozott Bíró Lajosnak.

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

emmi emet