Békés Város Önkormányzata ünnepi képviselő-testületi ülésén - egyben a városá nyilvánítás 44. évfordulóján - adta át többek között a "Békés Városért" kitüntetést. Idén Miklós Lajos, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke volt az egyik díjazott.
Méltatása alább olvasható:
1944. szeptember 17-én született Békésen. A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán üzemmérnöki diplomát szerzett 1976-ban. A kilencvenes években nagy szerepe volt az útalapok precíz és szakmailag megfelelő elkészítésében. A Körös-Berettyói Vízgazdálkodási Társulat főmérnöke, majd 1992-től nyugdíjazásáig igazgatója volt. Lelkiismeretesen helyt állt a bel- és árvízvédekezésnél, szem előtt tartva a társulat, Békés és környéke, valamint az itt élő és dolgozó emberek érdekeit. Az ő kezdeményezésére kezdődött meg városunkban a csapadékvíz elvezető árkok karbantartása. Hosszú évtizedek óta szolgálja városunk előrehaladását, fejlődését. Mérnökként és magánemberként egyaránt számíthattunk és számíthatunk munkájára.
Felkészült, igényes, higgadt, kiváló szakember. Munkáját kezdetektől nagy alázattal, hozzáértéssel végezte. Fiatal kollégáit, munkatársait nagy türelemmel, szakértelemmel segítette.
A közéletbe a rendszerváltás idején kapcsolódott be. Két ciklusban, 1998-tól 2002-ig, majd 2006 és 2010 között önkormányzati képviselőként, s egyben bizottsági elnökként is tevékenykedett. További két ciklusban, 1990-től 1994-ig, valamint 2010 és 2014 között, mint szakértő bizottsági tag dolgozott városunk fejlődése érdekében. Közéleti tevékenysége mai napig – immár sok éve - gazdagítja városunk életét. Szívügyének tekinti mások segítését, aktív szerepet vállal a civil életben is. A Békési Városvédő és Szépítő Egyesületnek hosszú évek óta tagja, korábban alelnöke, jelenleg elnöke. Önként vállalt feladatait mindig maximális alázattal, kitartással, önzetlenül végzi.
Mint nyugdíjas ma is sokat tesz a városért. Pénzügyi szakemberként és mérnökként tudásával, tapasztalatával támogatja az önkormányzat, a helyi intézmények és társ civil szervezetek munkáját. Örömmel és szeretettel látjuk a Nefelejcs Egyesület rendezvényein is, de érdeklődő közéleti emberként a városi ünnepségek állandó jelenlévőjeként is tisztelhetjük. Személye a megbízhatóságot és a szakmai tudást egyesíti egy, a környezete iránt valóban felelős emberben. Figyelmes, igazi úriember. Édesapaként, férjként igazi példa. Két lánya, 5 unokája aranyozzák be mindennapjait.
Miklós Lajos Békés városában végzett kimagasló szakmai munkája, a civil életben való aktív tevékenységéért „Békés Városért” kitüntetésben részesül.