Helyismereti előadás a békési óvodákról

Helytörténeti előadáson vehettek részt a békési óvodák munkatársai, valamint a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanulói és pedagógusai, melyet Dr. Fábián Judit, az egyesület titkára tartott.

Az előadás elsősorban Békés óvodáinak történetére, kialakulásukra fókuszált és azzal párhuzamosan bemutatásra kerültek Békés tizedei, - mint Malomvég, Bánhida, Ibrány, Hatház, Újváros - és azon személyek akikről az óvodák utcáit elnevezték. Bemutatásra került a város első, a megye második óvodájának, a Petőfi utca 7. sz. alatti óvodának története a Petőfi utcával, valamint az alapítást kezdeményező Baky Lajos akkori jegyzőről is szó esett. 

5

Ismertetésre került a Baky utcai óvoda és a Baky család, a Jantyik utcai vagy Ibrányi óvoda a Jantyik utcával, annak területi védelem alatt álló épületeivel. Kuriózum, hogy Jantyik Mátyás (Békés, 1864 – Békés, 1903) festőművész két alkotása is, a II. András kihirdeti az Aranybullát és a Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen az Országházat díszítik. Szánthó Albert mecénási tevékenységéről, Dapsy Géza óvó tevékenységéről is szó esett.

4

A helyi épített örökség vonatkozó épületeiről hallhattak a résztvevők, így kiemelten az előadás helyszínéül szolgáló Bérház épületére vonatkozó adatokkal gazdagodtak. A Bérház nagyságával és szépségével hívja fel magára a figyelmet. Benedicty József tervezte 1885-ben, eklektikus stílusban. A bérház elnevezése onnan ered, hogy az építtető Békés nagyközség az épület helyiségeit bérbe adta rendszeres jövedelemszerzés céljából. Ebben az épületben működött egykor a Magyar Királyi Szálloda, 1896-tól a Kaszinó, 1949-től az ország első vidéki művelődési otthona, amelyről emléktábla tanúskodik az épületen. Hosszú évtizedek óta a Bérház ad otthont a könyvtárnak és a múzeumnak is.

3

Mindezt számos fényképpel és térképrészlettel mutattuk be, egy-egy építészeti értéket különböző korokban készült fotókkal interaktív módon szemléltettünk.

Az előadás Liptákné Öreg Anikó mesterpedagógus kezdeményezésére, mesterprogramjának részeként jött létre. A rendezvény célja közvetlenül az óvodapedagógusok, majd rajtuk keresztül az óvodás gyermekek helytörténeti ismereteinek bővítése.

 

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet