A városvédő egyesület idén első alkalommal tartotta meg helyismereti sétáját, a séta helyszíne a római-katolikus temető volt.
Az érdeklődők megismerkedhettek a békési temetők kialakulásával, elsősorban a római-katolikus temető történetével. A temetőben található Jantyik kápolnát Jantyik Mátyás festőművész családja saját költségén építtette 1855-57 között. Végig sétáltunk a keresztúton, és egy-egy családról, mint a Jantyik, Govrik, Ragettly, Wieland, Farkas-Szánthó is szó volt, a Békés életében betöltött szerepükről, a közösségért, a városért végzett tevékenységükről. A családok mellett említésre kerültek a békési gyógyszertárak, a vasút, a nevezetes épületek, műemlékek is és számtalan történet, anekdota amely mosolyt csalt az arcokra.
Hagyományteremtő céllal a nyáron további sétákat tervezünk. Köszönjük, hogy eljöttek, tartsanak velünk legközelebb is!