Irányi Dánielről nevezték el a Városháza dísztermét

Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 52/2022. (II.24.) sz. határozatával döntött arról, hogy a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke javaslatára születésének kétszázadik évfordulóján Irányi Dánielről nevezze el a városháza dísztermét.

Miért róla kapta a nevét a Városháza díszterme? – tette fel a kérdést köszöntőjében Serfecz Dávid elnök. - Azért, hogy ne feledjük el nevét. Számára a képviselet hivatás volt, amely során mindig Békés közösségét szolgálta.

bvph 220224 161120 g

A névfelvétel alkalmából Mucsi András történelemtanár, önkormányzati képviselő mondta el gondolatait és kérte a megjelenteket az együttgondolkodásra. Ismertette, hogy Irányi (született Halbschuh) Dániel Békés egykori országgyűlési képviselője 200 évvel ezelőtt 1822. február 24-én született a felvidéki Toporcon. Sorsa tipikus XIX. századi sors. Irányi Dániel a szepesi szász magyarrá lett, a magyar nemzeti ügyet szolgálta. Gondolatmenetében többször következetes embernek, következetes politikusnak nevezte Irányit, aki 20 éven keresztül szolgálta Békést országgyűlési képviselőként.bvph 220224 162524 g 2

Az Irányi Dániel Terem tábláját Kálmán Tibor polgármester és Tárnok Lászlóné jegyző leplezte le.

bvph 220224 164205 g

A programot színesítette Pörneki Anikó előadóművész, valamint a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola Bagoly László igazgató közreműködésével. Irányi mellszobránál Békés Város Önkormányzata és a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület képviselői helyezték el koszorúikat.

bvph 220224 161708 g

Irányi Dániel emlékét őrzi Békés....

  • 1903-ban utcát neveztek el róla. A képviselő-testület 326/1903. sz. határozatával döntött arról, hogy az Úri utca ezentúl Irányi Dániel utcának hívják, ezzel kívánta megörökíteni emlékét az utókor számára.
  • 1945-ben a Városháza falán márványból készült emléktáblát állítanak tiszteletére.
  • 1986-ban a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet (a Gál Ferenc Egyetem, Technikum Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium jogelődje) ifjúsági szervezete felveszi Irányi Dániel nevét.
  • 1987-től – minden évben – a fent említett intézet és a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület a Szegedi Kis István református Gimnáziummal karöltve,  közösen születésének évfordulója alkalmából megemlékezést szervez. 
  • 1998. március 15-én a Városvédő és Szépítő Egyesület kezdeményezésére a város mellszobrot állított tiszteletére a városháza homlokzati fülkéjében. A mellszobor Veres Kálmán békési szobrászművész bronz alkotása, avatására 1998. március 15-én került sor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója kapcsán
  • 2006-ban megjelent Borbély János békési származású kutató, népművelő munkája: A „népképviselő Irányi Dániel és az agrármunkások  (Békési Téka 36. szám) címmel.
  • 2022. február 24-én a képviselő-testület 52/2022.(II.24.) sz. határozatával arról dönt, hogy a Városháza első emeleti termét Irányi Dánielről nevezi el.

bvph 220224 161351 g 3

Fotók: Gazsó János

Pályázati azonosító: NEAO-KP-1-2021/8-000329

NEA ME BGA

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet