Békési Zoltán (2009)

Békés Város Képviselő-testülete 100/2009. (III. 26.) számú határozattal Békés Városért kitüntetést adományoz Békési Zoltán  Úrnak!


BÉKÉSI ZOLTÁN

 
Békési Zoltán pálinkafőző vállalkozó az általános iskolát Békésen, a vegyipari szakközépiskolát Debrecenben, felsőfokú tanulmányait mint főiskolás fémkohász szakon Dunaújvárosban, majd a műszaki egyetem műszaki tanári szakát Budapesten végezte. Első munkahelye Békésen az akkori Mezőgép vállalatnál volt, majd ezt követően, immár 25 éve, 1984-től pálinkafőző vállalkozó.
 
Első telephelyéről, Csatárkertből a jól ismert mozdonyát, már mint múzeumi darabot magával hozva Békés, Gőzmalom 12-be költöztek, ahol édesapjával együtt épület-felújításokkal, átalakításokkal, útépítéssel, városképileg is nagyon értékes üzemet hozott létre, idegenforgalmi látogatócentrummal (mozdony, vasúti kocsik felújítása, filegória, játszótér stb.). Helyrehozatta a Wenckheim Krisztina tulajdonában lévő malmot, emlékkiállítást nyitott meg benne. Szakmai munkájában jelentős kapcsolatot alakított ki a békési és környéki lakosokkal. Üzemében évente kb. 2000 békési családnak főznek pálinkát.

Széleskörű közéleti tevékenység jellemzi, 1990-től a békési Ipartestület alapító tagja, és alelnöke a mai napig. 1990-1994-ig Békés város Képviselő-testületének tagja, ahol elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Több évig volt a Városi Fürdőért alapítvány tagja.
2000-től alapító tagja és elnöke a Kisüsti Pálinkafőzők Országos Egyesületének, jelentős szerepe van a pálinkatörvény előkészítésében és a nemzeti pálinka stratégia kidolgozásában. 2001-ben a Nemzeti Eredetvédelmi Tanácsa a „Békési Szilvapálinkát” földrajzi eredetvédettnek nyilvánította, ami alapján 2004-ben az Európai Uniós csatlakozási szerződésben a pálinka neve rögzítésre került.
 
2004-től a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület szakmai igazgatója, illetve főpohárnoka.
2006 óta szervezi és anyagilag is támogatja Békés városban megrendezett „Békési Szilvapálinka” ünnepet.  Folyamatosan részt vesz az ország különböző városaiban, szakmai és gasztronómiai rendezvényeken.
 
Békési Zoltán vállalkozó több évtizedes szakmai munkájával, tevékenységével nagyban hozzájárult a város hírnevének öregbítéséhez, ennek elismeréseként adjuk át a Békés Városért kitüntető címet.

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet