Csuta György (1997)

Csuta György
festőművész
Békés Városért
1997

Békés Város Képviselő-testülete "Békés Városért" kitüntetést adományozott Csuta Györgynek.


Csuta György 1952. április 7-én született Békésen. Tanulmányait Békésen, majd Szegeden, a Tömörkényi Művészeti Gimnáziumban végezte, mestere Lóránt János. Tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alap festőtagozatának. 1970-től rendszeres kiállító, a Békési Alkotók Klubjának vezetője. 1975-től 1988-ig a Békési Alkotótábor szervezője.


Nyomdaüzemben grafikusként dolgozott, és jó 10 évig vezette azt. Munkásságának fontos része a grafika, az akvarell és az olajfestészet, de szívesen kísérletezik a technikák átstrukturálásával. Több művészeti csoport tagja.
1993-ban létrehozta barátaival a Békés Művészetéért Alapítványt és a Csuta Nemzetközi Művésztelepet, ennek szervezője és művészeti vezetője lett, ahol az elmúlt közel 20 év alatt több mint 20 ország mintegy 200 művésze fordult meg.


1994-ben megszervezte és évekig vezette a gyomaendrődi Bethlen Alapítvány művésztáborát. Alapító tagja a hajósi, valamint a Ludvig nagykanizsai művésztelepének, továbbá a Trofaiach (Ausztria) St. Anton (Ausztria), Reinosa (Spanyolország) és Biela (Olaszország) művésztelepének, és rendszeres meghívottja a Klagenfurti Caritas alkotóhétnek.


Fontosabb csoportos kiállításai: Békési Tárlatok, Békési Múzeum, Alföldi Tárlatok Békéscsaba, Munkácsy Múzeum, Országos Akvarellbiennálék, Eger: Országos Rajbiennálék, Salgótarján, Szegedi Táblakép - festészeti Biennálék, Szolnoki Triennálé, Hatvani Portré - tájkép Biennálék, Mezőgazdasági Múzeum (Budapest), Hadtörténeti Múzeum (Budapest), Közlekedési Múzeum (Budapest), Őszi Tárlatok, Hódmezővásárhely, Ecce Homo, Kecskemét, Hotel Hilton, Atryum Hayett (Budapest).


Alkotásai megtalálhatóak magán- és közgyűjteményekben, közintézményekben (Békési Múzeum, Polgármesteri Hivatal, Zeneiskola, Kulturális Központ, Mendan Hotel Zalakaros, Római Katolikus Templom Békés, Bulgária, Kína, Németország, Olaszország, Ausztria, USA, Dánia, Spanyolország, Svájc, Luxemburgi Nagyhercegség, stb.).


Festményei jótékony adakozás értékévé is kerülnek évről-évre a KÉSZ Bálon.


Így írnak Csuta Györgyről, a művészről: Festészete szimbolikus jellegű. Kedveli a bibliai témákat. Látványvilágának megfogalmazásánál a valóság és a képzelet határán mozogva a szépséget, a békét és a festői humort akarja közvetíteni. Egyszerre harmonikusak, már-már szemet gyönyörködtetőek, ám feszültségektől is terhesek ezek a munkák. Nyilvánvalóan fejezik ki, korunk magától nehezen értetődő, ezredvégi hangulatát.


Ars poeticája: "Amikor festek, vagy rajzolok, beszélek - csak kicsit másképp, ezért, hogy megértsd fanyar hangomat, - nyitott szívvel láss!"
 
Csuta György hosszú évtizedeken át végzett kiemelkedő művészeti tevékenységéért "Békés Városért" címben részesült.

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet