Rendhagyó irodalomórát tartottunk a Szegediseknek

A Szegedi Kis István Református Gimnázium tanulói rendhagyó óra keretében ismerkedtek meg a tananyagukhoz kapcsolódó, irodalmi vonatkozású békési emlékhelyekkel.

Dr. Fábián Judit egyesületi titkár helyismereti sétáján a diákok hallhattak először Békés Fehér- és a Fekete-Körös egyesülésénél való kialakulásáról, a békési földvárról, a vármegye rendszerben betöltött szerepéről, 1711. évi újjáüléséről.

IMG 0948

A tanulók tananyagához kapcsolódva a séta a továbbiakban Békés irodalmi vonatkozású emlékhelyeire fókuszált. A Református Esperesi és Gondnoki Hivatal épületén található emléktáblák kapcsán elhangzott, hogy Arany János többször járt Békésen nagykőrösi évei alatt, ezen alkalmakkor Hajnal Ábel református lelkész fogadta őt és családját. Szabó Lőrinc 1946-ban járt Békésen az itt megrendezett könyvnapon vett részt, őt Püski Sándor könyvkiadó hívta ide, ahogy Németh Lászlót is. A Németh család több évig élt Békésen, miután a budapesti otthonukat bombatalálat tette lakhatatlanná. Németh László a Sámson című drámáját Békésen a Széchenyi tér 15. sz. alatti egykori Nyeste házban kezdte el írni, a holt Fekete- Körös partján.
IMG 1023

Megtekintettük a gimnázium névadója, Szegedi Kis István által alapított deákiskola jogutódját, a Kollégiumot is, ahol jelenleg a zeneiskola működik, valamint a Szegedi Kis Istvánnak és reformátori tevékenységének emléket állító domborműveket, emléktáblákat is.

IMG 1098

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet