Márványtábla őrzi a volt iskolaigazgató emlékét

A zenei napok rendezvényeibe ágyazva leplezték le Békés legújabb emléktábláját, amely a zeneiskola lépcsőfordulójánál kapott helyet és Tokaji Gábor néptanítónak, a 3. számú általános iskola egykori igazgatójának állít emléket.

A márvány emléktábla-avatást a városvédő egyesület és Tokaji Gábor leszármazottai szorgalmazták és valósították meg. Az ünnepélyes alkalmon a városvédők nevében Varga Sándor ismertette Tokaji Gábor életútját. 1891-ben Békésen született és 1955-ben itt hunyt el. Évtizedekig helyben volt nagy tiszteletnek örvendő pedagógus, református néptanító. 1933-45 között iskolaigazgató. Akkoriban a központi iskolaépület a Petőfi utca 1. szám alatti épület volt, melyben ma a zeneiskola működik. Tokaji Gábor oktató-nevelői munkáját az első világháború megtörte. Egy éven át harcolt az olasz fronton, később hadifogságba esett. Élményeit és gondolatait versekbe szedett naplóbejegyzésekben örökítette meg, melyek a család jóvoltából fennmaradtak. 1919 őszén térhetett haza. Újra tanítani kezdett, később családot alapított. Két lánya született. Szigorú, de emberséges, kreatív szemléletű pedagógus volt. 1949-es nyugdíjazása után egykori tanítványai előszeretettel látogatták őt Rózsa utcai házában. 1955-ben hunyt el, sírja a Rózsa temetőben van. Az emléktábla-avatáson nagy számban jelentek meg Tokaji Gábor unokájának, Dr. Bod Péter családjának tagjai. Dr. Bod Péter kezdte el pár éve nagyapja emlékeinek gyűjtését, sajnos azonban nem élhette meg eme ünnepséget. Özvegye könnyek között köszönte meg a városvédőknek, kiemelten dr. Fábián Juditnak, hogy e nap megvalósulhatott. 

 

Tudósítás: Szegfű Katalin (Békési Újság)

Fotók: Apáti-Nagy Lajos (GA-Pix Fotó Békés)

szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet