Reformáció 500 - Békés 465: méltóan emlékezett Békés

A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület sikeresen pályázta meg a Reformáció Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Reformáció 500 pályázatot (pályázati azonosító: REB-17-PROG-0187).

gapix 171005 170104 g

A Reformáció 500 jubileum keretében az egyesület 2017. október 2-től egy hétig tartó előadássorozattal emlékezett a reformációra és jeles képviselőire.

Az október 5-i Reformáció 500 – Békés 465 című előadást Forró László királyhágómelléki református főjegyző, testvértelepülésünk, Hegyközkovácsi református lelkipásztora nyitotta meg.

A rendezvény első előadója, Molnár Máté református lelkipásztor a protestantizmus teológiai hátteréről és legnagyobb alakjairól beszélt. Gelléné Körözsi Eszter magyar szakos középiskolai tanár a reformáció irodalomra, költészetre gyakorolt hatásáról tartotta meg előadását, Mucsi András történelem szakos középiskolai tanár a békési reformáció történetét mutatta be. Zárásként Szegfű Katalin gondolatait hallhatta a közönség a XXI. század kihívásairól, illetve a protestantizmus jövőjével kapcsolatban. A rendezvény megvendégeléssel ért véget.

A pályázat keretében megtartott minden előadás ingyenes volt és a program megvalósítását önkéntesek segítették.


A rendezvényt a 'Reformáció Emlékbizottság' támogatta.

Pályázati azonosító: REB-17-PROG-0187

emmi

emet


szechenyi2020infoblokk also

nea 01

 

Épített értékeink

Helyi védelem alatt álló épületek

Műemlék épületek

Helyi kitüntetések

Békés Város Díszpolgára

Békés Városért

Civilek a Városért

Testvértelepüléseink

Hegyközkovácsi

Magyarittabé

emmi emet